Na ez az, ami már fáj.
Beperelte Istent a 40 éves Mircea Pavel temesvári rab. „Szédelgés" és „bizalommal való visszaélés" is szerepelt abban a keresetben, amelyet benyújtott be Isten ellen, mert nem teljesítette azt, amit imáiban kért tőle és „amiért az nem tudta megmenteni őt a gonosztól".
Mircea Pavel, aki gyilkosságért 20 éves börtönbüntetését tölti Temesvárott, a következőkkel vádolja a Mindenhatót: csalás, tények elhallgatása, az emberek kihasználása, megvesztegethetőség, hatalommal való visszaélés.
A férfi „az égben lakó és Romániában az ortodox egyház által képviselt" Istent azzal vádolta, hogy elkövette „a szédelgés, a bizalommal való visszaélés, a korrupció és a befolyással való visszaélés" címen ismert vétket.
A „sértett" úgy véli, szerződésszegés történt, és Isten cserbenhagyta őt. A temesvári bíróságon, azonban ejtették az ügyet, azon gyakorlati oknál fogva, hogy Istent nem lehet beidézni: „Isten nem jogalany és nem ismeretes a címe".
2007. 07. 15.
És nem Mr. Pavel volt a hülye! Neki már úgyis mindegy, miért ne perelte volna be?... Viszont felhívnám a figyelmet az ügy ejtésének 2 okára, a hír utolsó mondatában. Ezek szerint a bíróság csak ezek miatt utasította el a pert. Az már eszükbe sem jutott a sok unalmas papírmunka közepette, miközben az Úr címét keresték, hogy "Te figyejjémá, ez Istent akarja beperelni???!!!"
Azért sajnálom, hogy ejtették. Megnéztem volna egy tárgyalást. Jah, és végül biztos hogy az ürge szimpatikussá vált Lucifernek, nem lessz rossz helye odalent!
forrás: www.hetek.hu